Szülői Fórum
Az Óvodás Gyermekek Internethasználatáról és az Okos Eszközök „okos” használatáról a Napocska csoportban
Március 25.-én délután óvodánkban, egy izgalmas és informatív szülői fórumot tartottunk, ahol a szülők, az óvodapedagógusokkal és Bíró Boglárka, okleveles pszichológussal közösen beszélgettek az óvodás gyermekek internethasználatáról és az okos eszközök, „okos” használatáról. Az esemény elsődleges célja az volt, hogy segítséget nyújtsunk a szülőknek abban, hogyan kezeljék, szabályozzák gyermekeik képernyő idejét.
A fórum során Bogi kiemelte, hogy az internethasználat és az okos eszközök használata elkerülhetetlen része a mai gyermekek életének, azonban fontos, hogy a szülők tudatosan irányítsák és ellenőrizzék gyermekeik tevékenységeit, és annak időtartamát, az okos eszközökön.
A fórumon résztvevő szülők megosztották saját tapasztalataikat is. Többen aggódtak amiatt, hogy gyermekeik túl sok időt töltenek az okos eszközök előtt, és ez negatívan befolyásolja a tanulásukat és a szociális kapcsolataikat. Az óvodapedagógusok, illetve vendégünk Bogi, tanácsokat adtak arra vonatkozóan, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a digitális és a valós világ között, és hogyan lehet egészséges szokásokat kialakítani a gyermekek számára, hogy a „kütyük” használata ne váljon függőséggé.
Összességében a fórum nagyon hasznosnak bizonyult, a beszélgetés végig jó hangulatban telt, és a résztvevők pozitív visszajelzései alapján tervezzük, hogy a jövőben is szervezünk hasonló eseményeket. Köszönjük Boginak, és a jelenlévő szülőknek, hogy elfogadták a meghívásunkat, és együtt töltötték velünk a délutánt.

