Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

"Olyan ez az óvoda, mint egy mesepalota!"

"Olyan ez az óvoda, mint egy mesepalota!"
Gálné Banizs Gabriella

Megújult az óvodánk.

Kedves Ismerősök, Ismeretlenek! 

Engedjétek meg, hogy megmutassuk csodaszép ovinkat és egyben köszönetet mondjunk a felújításáért. Nyáron minden szorgos kézre szükség volt, hogy szeptemberre elkészüljünk a megálmodott munkákkal. Festettünk, bontottunk, építettünk, szépítettünk. Minden csoportszobánkban történt valami csoda. Már tavasszal megkezdtük a felújítást, kifestettük a Napocska csoport csoportszobáját, majd a többi csoport következett. A Teddy csoportban kicseréltük a padlót, festettünk és az öltöző is új burkolatot kapott. A Süni csoport olyan nagyon magas, de ez sem jelentett gondot, mert segítségül Borbély Istvántól állványt kaptunk, így már minden elérhetővé vált. A festés mellett a Hétszínvirág és a Napocska csoportba légkondicionálót is volt lehetőségünk felhelyezni, így a nagy nyári hőség könnyebben elviselhető a gyerekeknek és a dolgozó felnőtteknek. A vezetői iroda a nagy esőzések során sajnos teljesen leázott. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy még garanciálisan meg lehetett javítani a tetőt. Padlócsere és festés után újra öröm bemenni minden nap. Ide is jutott légkondi nagy örömünkre. A konyha is tisztasági festést kapott. Minden nagyon szép lett, ez látszik a képeken is. A segítő kezek, támogatók sora hosszú, mégis szeretném név szerint elmondani. Köszönjük fenntartónknak Sásd Város képviselőtestületének, Dr. Jusztinger János polgármester úrnak támogatását. Köszönjük a környező települések polgármestereinek és testületüknek - Héder Tímea Palé, Merk Zsolt Meződ, Lukácsné Lembach Anita Varga, Herke Csaba Felsőegerszeg, Gombár József Vázsnok, Molnár Gábor Oroszló. Köszönjük a Német és Roma Nemzetiségi Önkormányzatok vezetőinek - Wágner Évának és Orsós Józsefnek -, hogy anyagi támogatást szavaztak meg részünkre. Az alapanyagok beszerzésében Nidermayer Józsefnek, a Mind-Ép Kft. vezetőjének tartozunk nagy köszönettel, a munkákért pedig a Városgazdálkodás szakembereinek. A felújításra összesen 1.573.594 Ft fordítottunk. 

KÖSZÖNJÜK! 

Álmainknak nincs még vége, ahogy a munkáknak sem, Ami visszavan, a játszótér, folyosó és tornaszoba festés, ha lehetséges az őszi szünetben megvalósul. 

Amit mi tudunk hozzátenni a munkákhoz az az, hogy nagyon megbecsüljük, vigyázunk rá és tovább szépítgetjük. 

 

Sásdi óvoda munkatársai

 

gomb

Vissza