Március 15. az óvodában

Március 15. az óvodában

Gyerekeknek március 15-ről.

Gondolatok az ünnepről (Ünnep az Óvodában, március 15.)

 

„Az ünnepléshez ünneplőbe öltözünk. Ez azonban nem a legjobb ruhát jelenti, hanem azt a lelkületet, ahogyan ezekre az ünnepi percekre magunkat is felkészítjük és a gyerekeket is hozzászoktatjuk.” Czárán Eszter

Az ünnep és az azt megelőző ráhangolódás különbözik az óvodai mindennapoktól. Az ünnep akkor adja a kiteljesedés érzését a gyerekeknek, ha a készülődés során az érzelmi, hangulati elemeket helyezzük előtérbe, ha pozitív töltetet adunk számukra a hétköznapokhoz képest. Az ünnepi készülődés az együttlét örömét adja, erősödik a személyes kötődés gyerek és pedagógus között a közös tevékenységek során. Erősíti a hagyományokat, a közös élmény erejével fokozza a gyerekek közösséghez való tartozását.

A gyerekek életkori sajátosságaiból adódóan az ünnep jelentőségét elsősorban külső jegyekből érzékelik a megélt, megtapasztalt érzések alapján (pl.. zászló, kokárda, ünneplő ruha). Nekünk, óvónőknek fontos feladatunk, hogy csoportunkban a ráhangolódás jegyében olyan tevékenységeket szervezzünk, melyben minden gyerek részt vesz és kipróbálhatja képességeit.

Ajánlott tevékenységek: zászlókészítés, kokárdakészítés, színes csákóhajtogatás, nemzeti színű fonat készítése, várépítés-katonás játékok, családjátékok, közös teremdíszítés, élmények megjelenítése a gyerekrajzokban, könyvnézegetés…. Versekkel és dalokkal is készülünk az ünnepre. Népi dalos játékokkal köszönjük a tavaszt, éneklünk napocska hívogatókat. Hallgatunk és éneklünk indulókat. Menetelünk „katonásan” az, Aki nem lép egyszerre és Menetel az ezred című dalokra. Táncolunk magyaros ruhákban. Óvodánkban hagyomány, hogy ünnep alkalmával az óvónők bábjátékokkal kedveskednek a gyerekeknek. Idén az „Ünnep az óvodában” című darabot adták elő az óvónők. A bábjáték segítségével a gyerekek erkölcsi ítélőképességét, a jó és a rossz közötti különbség megítélését, a tisztesség fogalmát alakítjuk ki. Műsorunkat tavaszi képsorok, huszáros képek vetítése tette színesebbé.

Úgy gondoljuk, hogy a 3- 7 éves gyerekek számára is fontos, hogy életkori sajátosságainak megfelelő módon részesei legyenek nemzeti ünnepeinknek. Érezzék, hogy az ünnep mindig magasabb, különlegesebb nap életünkben. Megemlékezünk régi korok hőseiről sajátos módon, korunkhoz illően- megteremtve ezzel csíráját a szülőföld, a haza szeretetének.

 

Rabkovácsné Zemplenszky Judit (Jutka óvónéni)

 

52cc11d876dafcdbafe6052ec0d97b27-crop

Egy mese március 15-ről, az ovisok nyelvén...

 

Adj király katonát!

Ma reggel a gyerekek újságpapírokkal érkeztek az óvodába. Peti apukája örült, mert így volt olvasni valója a villamoson.

Az óvodában aztán mindent újságpapír borított! Az óvó néni a szőnyeg közepén térdelt, és a gyerekekkel egyik csákót a másik után hajtogatták. Aki akarta, a rajzos asztalnál piros, fehér, meg zöld festékkel magyar zászlót is festhetett rá. És amikor a festékek már megszáradtak, a csákók a fejekre kerültek, Peti egy székre pattant. Belekapaszkodott a támlájába és azt rikkantotta:

- Mi vagyunk a huszárok! – azzal már csettintett is a lovának, hogy körbenyargalja vele a csoportszobát. De vágtázott utána Dani, Zétény, Levente, Roli, az összes magyar huszár is!

Egyszer csak, egy nagy vágta után, Levente így szólt: - Csináljunk kardot is, hogyha a csatába érünk, legyen mivel harcoljunk! – azzal már csörtettek is a katonák lovaikkal az óvó nénihez.

Az óvó néni megmutatta, hogyan lelet a megmaradt újságpapírokat úgy feltekerni, a papírpálcák végét úgy behajlítani és ragasztócsíkkal megragasztani, hogy kardformájuk legyen. A fiúk sokat bajlódtak a kardkészítéssel. Mert Petinek nem sikerült a papírt szorosra tekerni, Daninak a markolatát jól behajlítani, Leventének pedig megragasztani. De végül aztán, így vagy úgy, mégis minden huszár kezébe került kard.

- És most játszunk szabadságharcosat! – ügetett az óvó néni elé Peti, amikor visszapattant a lova hátára.

Az óvó néni nem rég mesélt azokról az időkről, amikor az országunkat mások irányították. A magyaroknak idegenek mutatták az utat, ők mondták meg mit szabad, mit nem. És mesélt Petőfi Sándorról, aki verset írt arról, mit akarnak a magyarok. Mesélt a szabadságharcról is, amikor a távoli földeken katonáskodó magyar huszárok hazajöttek, hogy minden magyar férfival, apával és fiúval csatába induljanak, hogy országunkat szabad Magyarországgá szabadítsák.

- Játszunk szabadságharcosat! – mosolygott az óvó néni.

- Jó! – örült meg Peti – Majd Leventével mi leszünk a huszárok!

- Legyetek ti a huszárok – bólintott az óvó néni – de akkor át kell mennetek a másik csoportba, távoli földekre huszárkodni!

Peti és Levente, nagy csatát remélve, fejükön csákóval, kezükben karddal átvonultak a középsőbe. A többi fiú folytatta a kardozást, a lányok pedig piros, fehér, meg zöld színű festékkel egy óriási, kör alakúra vágott papírra kokárdát nyomdáztak. A tenyerüket pirosra, fehérre, meg zöldre festették és úgy nyomták rá a papírra, hogy a kokárdának magyar zászló színe legyen. Az óvó néni pedig kifordult az ajtón.

Kis idő múlva a kiscsoportos óvó néni jött be a csoportszobába. A gyerekek felpillantottak. Nem értették hová lett az ő óvó nénijük, és mit keres náluk a kiscsoportosoké. De aztán nem sokat törődtek vele, folytatták, amit abbahagytak. Csakhogy a kiscsoportos óvó néni mindenbe, de mindenbe beleszólt:

- Ne kardozzatok, mert megszúrjátok egymást! – mondta a fiúknak.

- Ne a tenyeretekkel fessetek, hanem ecsetekkel! – így a lányoknak. 

- És egy kicsit halkabban – morgolódott – mert meg lehet süketülni ebben zajban!

A gyerekek hiába mondták, hogy az ő óvó nénijük megengedte a kardozást, és nem lehet vele megszúrni egymást, mert papírból van. Azt is hiába mondták, hogy ha ecsettel festenek, nem lesz olyan szép a kokárda, mintha a tenyerükkel nyomdáznák, és különben is most már nem lehet változtatni rajta, mert majdnem készen van. A szavuk mit sem ért! A kiscsoportos óvó néni a fiúktól elvette a kardokat, a lányok kezébe pedig ecsetet adott. 

A gyerekek furcsállották a dolgot. Hát még azt, hogy furcsállották, amikor a kiscsoportos óvó néni mindenkit a reggelizős asztalhoz ültetett, mert megérkezett a tízórai! 

- De mi csak ebédkor szoktunk együtt enni! – méltatlankodott Lea.

- Igen! – tette hozzá Dorci – Mert a mi óvó nénink akkor hív minket tízóraizni, amikor megéhezünk, addig meg hagy minket nyugodtan játszani!

- És én még nem is vagyok éhes! – nyafogott Maja is.

De a kiscsoportos óvó néni, nem törődve azzal, mit mondanak, és hogy ki szereti, ki nem, már tette is a gyerekek elé a májkrémes kenyeret, meg a paprikát.

Az asztalnál ülve Dani odasúgta Zéténynek:

- Küldjük el a kiscsoportos óvó nénit és szerezzük vissza a miénket!

- Jó! – súgta vissza Zétény – Mert elég volt a parancsolgatásból, és ahogy Petőfi Sándor bácsi versében volt, rabok tovább nem leszünk! 

A fiúk tervét hamar körbesugdosták egymás között a gyerekek. Tízórai után, amikor a kiscsoportos óvó néni a festékek körül tett-vett, Dani kilopózott a csoportszobából. Arra gondolt, hogy a kiscsoportba megy, biztos ott találja majd az ő óvó nénijüket, mert biztos ő vigyáz a kicsikre. De mielőtt odaért volna, út közben, a középsősök ajtajában összetalálkozott az idegenben katonáskodó Petivel és Leventével. A két huszárnak gyorsan elmesélte mi minden furcsaság, kibírhatatlanság és tűrhetetlenség történik mostanság a nagycsoportban, így hát ők is fogták magukat, meg a kardjukat, hogy Danival tartsanak. 

Csakhogy hiába keresték, a kiscsoportban nem volt ott az ő óvó nénijük. Helyette a kicsik dadusa játszott a gyerekekkel. De mire újabb tervet ötölhettek volna ki, kinyílt a nagycsoport ajtaja, és a kiscsoportos, morgolódós, parancsolgatós óvó néni – aki pedig máskor olyan nagyon kedves volt – hazatessékelte a folyósón tanácskozó fiúkat.

És amikor becsukódott mögöttük a csoportszoba ajtaja, és a kiscsoportosok óvó nénije újabb utasítást adott, hogy mindenki üljön a szőnyeg szélére, mert most a fakockákból állatkertet fognak építeni, a gyerekek nem bírták tovább, hőbörögni kezdtek:

- De mi most nem építeni, hanem kardozni akarunk! – jelentette ki Dani.

- Mi pedig a tenyerünkkel nyomdázni! – mutatott a félbemaradt kokárdára Dorci.

- Hívd vissza a mi óvó néninket! – állt talpra Peti.

- Igen! – szökkentek Peti mellé a többiek is – Kérjük vissza a mi óvó néninket! A mi óvó néninket akarjuk! – harsogták mindahányan. 

- Úúúgy? – tette csípőre a kezét a kiscsoportos óvó néni – Szóval én, nem kellek nektek? – nézett rájuk összevont szemekkel, azzal előkapta a fiúktól elvett kardot, és hadonászni kezdett vele.

Peti értette a tréfát, több sem kellett, ő is kardot rántott, és hangos kiáltásokat hallatva vívni kezdett vele.

- Csitt-csatt! – suhintott a kardjával Peti.

- Védd magad! – vágta rá a kiscsoportos óvó néni.

De akkor már mellette volt csákóikban, kardjaikkal a többi katona is! A fiúk kardjaikkal vagdalkoztak, a lányok a kiscsoportos óvó néni lábába kapaszkodtak, kurjongattak, lökdösődtek, rikoltoztak! A kiscsoportos óvó néni pedig, kardjával kalimpálva egyre csak kifelé hátrálva, hamarosan elhagyta a nagycsoportot. Az ajtóból még visszakacsintott, azután eltűnt a kiscsoport felé.

A gyerekek ujjongásban törtek ki: - Nyertünk! Győztünk! – ugráltak vidáman – Éjen a szabadság!

És amikor jól kiörömködték magukat, a szőnyegen pihegve Peti még hozzá tette: - De jó kis szabadságharc volt ez!

 

(Forrás: Internet)

 

 

Az alábbi linkeken az ünnephez kapcsolódó meséket, tavékenységeket talál.

https://jatsszunk-egyutt.hu/marcius-15-gyerekszemmel

/https://jatsszunk-egyutt.hu/huszaros-mesek/

Vissza