Honlap testreszabása




készítette a honlap.hu

Jótékonysági bál

Jótékonysági bál
Hirné Hortobágyi Jutka

Idén is megtartottuk hagyományos jótékonysági bálinkat

Idén 12. alkalommal került megrendelésre a már hagyománnyá vált Óvodás- Bölcsődés jótékonysági bálunk. Sok jó ember gyűlt össze, hogy szórakozásukkal egy nemes célt támogassanak. Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy ebben az évben is sikeres volt a rendezvényünk. Köszönhető ez annak a példaértékű összefogásnak, amit évről évre tapasztalhatunk az Intézmény dolgozói és a Szülői közösség részéről.

A helyszín idén is az ÁMK épülete volt a csarnok szép és ízléses dekorációt kapott, amit S Bukovics Evelin készített. A jó hangulatról és a hajnalig tartó mulatságról az idén is a Royal.TheQuila zenekar gondoskodott.

Szeretnénk megköszönni a Polgárőrség önkéntes munkáját is, akik minden évben vigyáznak a rendezvényünk biztonságára.

Köszönetet mondunk mindazoknak a vendégeknek, akik a jelenlétükkel megtisztelték a bálunkat, de azoknak is, akik támogatói jegyek vásárlásával, egyéni felajánlásokkal, önkéntes munkájukkal támogatták rendezvényünk sikerét.

 

 

Támogatóink:

 

Adamkó Boldizsár

Ácsné Ferenczi Tímea

Agro Zrt

Baginé Plesz Zsuzsa

Bazsinka László

BB Kertészet

Bikal Élménybirtok

Bizderi Mónika

Carlo Pizzéria

Csendespihenő étterem

Csordás Nándor

Deák Attila

Deák Gabriella

Deutsch Klub

Dr Jusztinger János

Dr Kajdon Béla

Dr Máté Mária

Edit Kozmetika

Empa- MEAT KFT

Felsőegerszeg Község Önkormányzata

Friss Pékség

Gál Attila

Gálné Banizs Gabriella

Gellner Zsuzsanna

Glasz Csaba

Gyenes-Jónás Zoltán

Gyógycentrum Varga Imréné

Gyurkó János

Haraszin Lívia

Hercogh Mariann

Hirdi Miklós Eszter

Jäger és fia KFT

Jäger Zoltán

Jägerné Gyurka Anikó

Karmacsi- Salamon Ágnes

Kis Norbert

Koszorús Tímea

Lángos- és Pecsenyesütő

Lóki Lajosné

Lufivarázs S Bukovics Evelin

Mácsai Veronika

Maszek ÉP-KER Kft

Meggyesi Hedesűs Mária

Meződ Község Önkormányzata

Mindennapi ABC

Miniagro

Molnár Gábor

MTS Old Timer

Német Nemzetiségi Önkormányzat

Nova Flex Kft

Nyári András

OTP Sásd

Pál Csaba

Palé Község Önkormányzata

Partner Pékség

Pataki Andrea

Pozsgai Judit

Rabb Győzőné

Rácz Ágota

Ragt Vetőmag

Retro Büfé

Rillné Bukovics Valéria

Sárközi Lajos

Sárközi Zsolt

Sásd Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata

Schmidt Antal

Sipos Petra

Stadler János

Stadler Míra Bettina

Stadlerné Farkas Rita

Stefi Pedi

Stepperné Pozsgai Viktória

Sulimódi

Szabindra KFT

Szabó Attila

Szabó Tamás

Szabó Tüzép

Szatócsbolt

Székely Szilárd

Szent György Patika

Takácsné Somogyvári Mária

Takácsné Szili Izabella

Tamás Fémipari Kft

Tami Gravír

Tom Market

Tóth Viktória

Tölgyesi József

Urvald Péter

Vajda Rita

Varga Község Önkormányzata

Varga Trans Kft

Vargáért Egyesület

Vázsnok Község Önkormányzata

Végh Zoltán

Vészi Adrienn

Zitax Könyvelő

Zoli OIl KFt

Vissza