Jótékonysági bál
2024.10.05.
Évek óta hagyomány, hogy ilyenkor októberben tartjuk az óvodás - bölcsődés jótékonysági bálunkat. Az eseményt most is sok szervezés, készülődés előzte meg melyben az intézmény dolgozói, és a szülői munkaközösség tagjai is részt vettek. A helyszín idén is az ÁMK épülete volt, melyet péntek délután a szülők és a dolgozók együtt díszítettek fel. A polgárőrök segítségére idén is számíthattunk, ezúton szeretnénk meg köszönni önkéntes munkájukat. A hajnalig tartó jó hangulatról idén is a The Connector zenekar gondoskodott. Minden évben értékes tombola nyereményeket sorsolunk ki. Fődíjunk idén is egy kétszemélyes wellness pihenés volt az Adamkó Apartman felajánlásával. Szeretnénk meg köszönni minden támogatónknak és részt vevőnek, aki valamilyen formában hozzájárult a 13. óvodás bölcsődés bál újabb sikeres megrendezéséhez. A bál teljes bevételét az intézményben járó gyermekek javára fordítjuk.
Kedves vendégeink!
Sok szeretettel köszöntünk Benneteket jótékonysági bálunkon, amit immár 13. alkalommal szervezünk meg.
Ezen az estén nemcsak a jókedv, vidámság kap fontos szerepet, hanem az a cél is, amiért most itt vagyunk. Minden évben a bál bevételét a gyerekekre, az intézmény a sásdi óvoda és bölcsőde környezetére fordítunk.
Büszkék vagyunk arra, hogy több csoportba vásároltunk légtisztító és légkondicionáló berendezést. Állatkertbe vittük a ballagó nagycsoportosokat. Játékokat, fejlesztő eszközöket vásároltunk. Idén is megvan a célunk. Árnyékolókat szeretnénk telepíteni udvarunkra, hogy nyáron is élvezhessék a gyerekek a kinti játékot.
Egy bál megszervezése elég komoly feladat, nekünk azonban könnyű dolgunk volt, hisz nagyon sok segítséget kaptunk, összefogtunk.
Mindig vannak kulcsemberek, akik segítségére feltétlen számítani lehet. Köszönjük, nektek kedves vendégeink, hogy itt vagytok, köszönöm a szülői munkaközösség minden tagjának és neked kedves Ivett az előkészületeket, szervezést. Köszönöm a kollégáimnak a támogatást, segítséget, különösen Takácsné Szili Izabellának, Izácskának és Hortobágyi Jutkának, Jujukának a mindre figyelést, szervezést, tervezést, koordinálást, nyugtatást. És végül, de nem utolsó sorban köszönöm a vállalkozóknak, vállalkozásoknak, önkormányzatoknak, magánembereknek, szervezeteknek a rengeteg felajánlást.
Érdemes megtekinteni a tombolás asztalt. Értékes ajándékok várják a szerencsés tombolavásárlókat. Ne hagyjátok ki! Tombolaszelvényeket folyamatosan a bál alatt lehet vásárolni.
Hogy egy bál jól sikerüljön, nagyon fontos szerepe van a zenekarnak, a zenének, a táncnak. Köszönjük a The Connector zenekarnak, hogy idén is gondoskodnak a jó hangulatról. A többi rajtunk múlik!!!
Kívánunk mindenkinek jó szórakozást, kellemes estét és szerencsét a nyereményekhez, amikhez támogatóink:
1000 Hasznos Cikk |
Adamkó Autószerviz |
Agro KFT |
Arbasüt pékség |
Bagi Zsuzsanna |
Bank Zsolt és családja |
Bazsinka László |
Bizderi Mónika |
Buzási László |
Carlo Pizzéria |
Czakó Hrotkó Réka és családja |
Czike Roland és családja |
Csendes Pihenő Étterem |
Csordás Nándor és családja |
Deák Attila |
Deák Gabriella 100 Ft-os shop |
Deli Csaba, Deli-Stepper Virág |
Deli Szilárd és családja |
Deutsch Klub |
Diószeginé Török Beatrix és családja |
Dö-Fa KFT |
Dr Csák András |
Dr Hevesi Éva |
Dr Jusztinger János Polgármester úr |
Dr Máté Mária |
Duna House Kaszás Ilona |
Elter-Bíró Ivett Pihenő idő masszás kuckó |
Enpa Meat KFT |
RS Solár Bt |
Ferenczi Tímea |
Friss Pékség |
Gál Attila |
Gálné Banizs Gabriella |
Gellner Kereskedés |
Gellner Krisztina |
Glasz Csaba |
Góth István egyéni vállalkozó |
Harmati Ákos Bükkösdi Ökopark |
Héder-Pintér Zsuzsanna |
Herke Csilla Levendula stúdió |
Hirdi-Miklós Eszter |
Hirné Hortobágyi Jutka |
Hoffekerné Rill Zsófia |
Jäger Temetkezés |
Jägerné Gyurka Anikó - Zafír szépségszalon |
Karmacsi-Salamon Ágnes |
Keserüné Győri Rózsa és családja |
Késmárki Alexandra - Késmacaronki Kézműves Tortaműhely |
Kis Norbert |
Kisné Király Mariann |
Koszorus Tímea |
Lóki Lajosné |
Martonvill KFT |
Martyn Csaba és családja |
Maxi Zöldség és Gyümölcs |
Meggyesi Mónika |
Mex Rádió |
Mindennapi ABC |
Mini Agro |
Minorits Gépgyártó kft |
MTS Oldtimer KFT |
Német Nemzetiségi Önkormányzat |
Niedermayer Dóra |
Nova Flex KFT |
Oroszló község Önkormányzata |
OTP Sásdi Fiókja |
Pál Csaba |
Pál Edit - Edit Kozmetika |
Papp Judit |
Pataki Andrea |
Pintér Gábor és családja |
Pure Elegance |
Rab Dóra egyéni vállalkozó |
Rabb Győzőné |
Rácz Ágota Gota virágüzlet |
RAGT Vetőmag Kft. |
Retro Büfé |
Rillné Bukovics Valéria |
Sárközi Zsolt |
Sásdi ÁMK Közösségi Ház munkatársai |
Sásdi COOP |
Sásdi Fidelitas |
Sásdi Lángos és Pecsenyesütő |
Sásdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat |
Sásdi Szatócsbolt |
Schmidt Antal és családja |
Sipos Petra és családja |
Sohonyai István |
Stefi Pedi |
Suli Módi |
Szabindra autó KFT |
Szabó Attila |
Szabó Tamás |
Szent György Patika |
Szijártó Tibor és családja BBB Kertészet |
Szülői Munkaközösség |
Takács Zsófia |
Takácsné Somogyvári Mária |
Takácsné Szili Izabella és családja |
Tamás KFT |
Tami Gravír |
TIED Pozsgai Kereskedés |
Tölgyesi József |
Urvald Péter |
Vajda Rita |
Varga B Transz KFT |
Varga Község Önkormányzata |
Vargáért Egyesület |
Végh Zoltán |
Viktória Fodrászat |
Zitax Könyvelői Iroda |
Zoli Oil |
Az óvoda, bölcsőde valamennyi munkatársa nevében: Köszönjük szépen!