Adventtől karácsonyig
Adventi készülődés és karácsonyi ünnepség az óvodában
Az adventi időszak idén is meghitt, közös készülődéssel telt óvodánkban. Az ünnepre hangolódva az óvó nénik közösen díszítették fel az óvoda folyosóját és a tornaszobát, hogy a gyerekeket minden nap ünnepi hangulat fogadja.
A karácsonyt megelőző hetekben minden csoportban barkácsdélelőttöket tartottunk, ahol a gyerekek egy kisebb karácsonyi műsorral örvendeztették meg szüleiket, majd együtt készítettek díszeket és apró ajándékokat. A karácsony előtti héten a hagyományos karácsonyi vásárunkat is megrendeztük: minden nap másik csoport árulta portékáit csillagokért. Ez a vásár minden évben igazi közösségi élményt jelent a gyerekek számára.
Az ünnepi műsor napján az adventi koszorú köré gyűltünk, és közösen beszélgettünk a gyertyák jelentéséről – a hitről, a reményről, az örömről és a szeretetről. Ekkor gyújtottuk meg a negyedik gyertyát, a szeretet gyertyáját is, amelyet közös éneklés kísért.
A csoportok karácsonyi versekkel és dalokkal készültek, majd arról is beszélgettünk, hogyan készülnek otthon az ünnepre. A műsor központi eleme az óvó nénik által dramatizált „A suszter manói” című mese volt. A történet üzenete minden kisgyermekhez eljutott: az ünnep igazi ajándéka a szeretet és az egymás iránti figyelmesség.
Az ünnepséget közös énekléssel zártuk, majd mindannyian a karácsony melegségével, az együtt töltött idő örömével tértünk vissza csoportjainkba, ahol különleges meglepetés várta a gyerekeket: megérkezett a Jézuska, aki sok szép ajándékot hozott számukra. A gyerekek öröme és izgatottsága tette teljessé ezt az ünnepi délelőttöt.


